Önmegvalósítás a kapcsolatainkban (Neale)

...csak azt láthatom meg magamban, amit benned meglátok. És ha már megértettük ezt a titkot, az fogja vezérelni a kapcsolatainkat, hogy meglássam benned a legmagasztosabb látomást, amit csak el tudok képzelni, és még segítek is neked annak a megteremtésében, és ha úgy döntesz, hogy nem akarod megteremteni, akkor ebben a törekvésedben is.

A társaknak tehát az a dolguk, hogy egymással és egymásért teremtsenek; ne azt nézzük, mit vehetek el a másikból, hanem azt, mit adhatok hozzá, és azzal hogyan segíthetem a társamat kifejezni és megtapasztalni az énjét. Mert megértjük, hogy valójában ez minden kapcsolat, hogy ez magának a létnek az egyetlen igazi célja.

A kapcsolatban hirtelen teljesen megváltozik és átalakul a célunk. Már nem azt igyekszünk kifürkészni, mit nyerhetünk a kapcsolatból, hanem azt, mit tehetünk hozzá. Milyen erőt adhatunk? Mit hívhatunk életre? Minek a megvalósulását idézhetjük elő?

Tudjátok, ahogy "fényezhetitek" az autótokat. "Megvalósíthattok" embereket. Csak "fényezzétek fel"!

Ragyogtassátok fel egy kicsit! És akkor megvalósulnak. Ez a végső és a

legteljesebb önmegvalósítás.

NEALE DONALD WALSCH: A kapcsolatokról


Kapcsolodó cikket találsz itt!

Kedvenc képeim
Stresszoldás

Stresszoldás One Brain módszerrel a III. és XVI. kerületben

Balajthy Gréta Tel: 06 309 323 338

A 3in1Concepts által hivatalosan  meghatalmazott,
nemzetközi okleveles Haladó Konzulens, Haladó Instructor ( Oktató)

Okleveleim, tanáraim 2004-2014

Email: mosoly100@mosoly100.hu

www.mosoly100.hu

Stúdió: Budapest, III.ker (1036) és XVI.ker (1164)

 

Belépés