Amikor elkezdtem tanácsadóként dolgozni, rengetegszer éreztem magam alkalmatlannak. Egy nagy alkoholistákkal foglalkozó kórházban dolgoztam, és nagyon kevés volt a személyzet. Mindig volt valamilyen krízis egy beteggel vagy dolgozóval, és mi tanácsadók nem sokat tehettünk, hogy pozitív hangulatot tartsunk fenn. Átható komorság és csüggedtség terjengett mindenütt. Minden nap végén úgy éreztem, hogy megint nem tettem eleget azért, hogy segítsek az osztályunkra kerülő alkoholistákon és kábítószerfüggőkön. Üresnek és vesztesnek éreztem magam, és enni akartam. Hosszú távú tanácsadói tapasztalataim és spirituális hátterem végül segített nézőpontom átalakításában.

   Amikor nem érzed magad elég jónak, üresség-érzet jelentkezik benned. Az önmagadban való kételkedéssel járó bizonytalanság- és alkalmatlanság-érzet olyan érzést kelt, mint egy hatalmas fekete, üres lyuk a bensődben. Kényelmetlen, rossz érzés.

   Az egyik legnehezebb dolog felvenni a kapcsolatot ezekkel az érzésekkel, mert sokan nem is akarjuk bevallani, hogy tapasztaljuk őket. Voltak idők, amikor azt hittem, én vagyok az egyetlen alkalmatlan ember a világon. Attól féltem, hogyha bevallom ezt az érzésemet – akár csak önmagamnak is -, akkor valóban alkalmatlanná válok. Ezért elrejtettem érzéseimet önmagam és mások elől, és megpróbáltam étellel betömni a tátongó űrt. Az alkalmatlanság érzete teljesen normális érzés! Mindenki, doktorok, professzorok, gazdagok, sikeres és híres emberek is küzdenek önmagukban való kétségeikkel, és vesztesnek érzik magukat időnként. A probléma akkor kezdődik, amikor az érzelmi alapon evők megpróbálnak tudomást sem venni érzelmeikről, és az alkalmatlanságot étellel próbálják eltakarni, ahelyett, hogy lépéseket tennének az érzés csökkentéséért (tanulás, fizetésemelés kérés, ima, stb.)

Doreen Virtue