Hellinger megfigyelései szerint a közös családi lélekben törvények uralkodnak, melyek ha megsérülnek, generációkon keresztül hatnak a család tagjaira. A „szeretet rendjeinek” nevezte el ezeket a törvényeket:

Az odatartozás rendje: Hellinger szerint a legmélyebb boldogság az odatartozás érzése, a legnagyobb félelem pedig a kirekesztéstől való rettegés, az, hogy elhagynak minket. Gyermekkorunktól kezdve egész életünk során ezt az odatartozást keressük, és féltve őrizzük. A családfelállítás első törvénye szerint a rendszer minden egyes tagjának egyenlő joga van ahhoz, hogy a többiek odatartozónak ismerjék el. Ez a jog sérül, ha valakit ténylegesen kitagadnak, amikor a család morális értékeivel ellenkező cselekedetet követett el. Előfordul, hogy azért próbálnak meg elfelejteni valakit, mert nagyon fájdalmas az emléke. Ilyen pl. kiszorítani egy korán meghalt kisgyerek emléke, akit igyekeznek kitörölni a családi köztudatból, és úgy tenni, mintha soha nem is létezett volna. A gyermek energetikai lenyomata azonban ott van a mezőben.

Különös jelenség az elveszett ikerpár esete: az újabb vizsgálatok szerint átlagosan minden 8-10-edik terhesség ikerterhességnek indul, ám az egyik egy pontnál nem fejlődik tovább. Nyomtalanul felszívódik, vagy csomóként marad a placentában, és az is előfordul, hogy a megszületett gyermekben egy ciszta tartalmazza az elveszett ikertestvér embrionális szöveteit. Még ha nem is tudnak az elveszett ikerről, a megszületett párja lelkében és sejtjeiben ott van a lenyomata, és akár egy életen át tudattalanul keresheti őt.

 Az odatartozás jogát tagadjuk meg akkor is, ha azt mondjuk, hogy családunk tagja pl. szívinfarktusban halt meg, holott öngyilkos lett. Az ember sorsát tagadjuk meg, holott az ember és a sorsa elválaszthatatlan egymástól.

A hely rendje: A rendszerben minden egyes tagnak megvan a maga helye – mint a kirakós puzzle-ben – és csak akkor megfelelő a kirakott kép, ha mindegyik darabkája fent van a táblán, és mindegyik a saját helyét foglalja el. Az ember a szülei kapja az életet, ezért számára a szülő mindig a Nagy, ő maga pedig a Kicsi. Amennyiben a gyerek a szülővel egy szinten lévőnek éli meg magát, akkor virtuálisan egy fokkal feljebb ugrik a saját helyénél. Ilyenkor aktívan beleavatkozik a szülők párkapcsolatába, állást foglal és tanácsot ad, vagy azt mondja: megadom neked apám, amit annak idején nem kaptál meg a nagyszüleimtől. Ezért aztán nem tudja a saját életét élni, gyökértelenné és feszültté válik, hiányozni fog neki a gyereklét élménye, amit majd a párkapcsolataiban próbál meg pótolni.

Az azonos generációs szinten tartózkodók között is meghatározható a rend. Valaki lehet egy rendszerben első, második, harmadik, sokadik – aszerint, hogy hányadikként érkezett a családba. Van első, második, sokadik gyerek, és van első, második, sokadik fontos kapcsolat egy felnőtt életében. Ha elveszik valakitől az őt megillető helyet, akkor azt a rendszer kompenzálja, vagyis valaki (valakik) kárára pótlólagos egyensúlyt teremt.

A kiegyenlítődés rendje: Hellinger meglátása szerint a családban tudattalan csoport-lelkiismeret működik. Ha egy rendszer tagjai közül valakivel valami életbevágóan rossz történik, akkor másvalaki, rendszerint egy később született elkezd ugyanúgy élni, érezni és viselkedni, mintha az a rossz dolog vele történt volna meg. Ebben a másvalakiben tehát olyan érzések, érzelmek keletkeznek, mintha őt közösítették volna ki, mintha ő vesztette volna el korán a szüleit, a szerelmét, a gyerekét, mintha őt érte volna az a sorscsapás. Úgy él, mintha azt mondta volna a lelkében:

·        „Kedves szülőm, nagyszülőm, rokonom, inkább én viszem helyetted a nehéz sorsot, mint Te.”

·        "Ha menned kellett, akkor követlek – a betegségbe, a rossz sorsba, a halálba.”

·        "Majd én átélem helyetted a nehéz érzelmeidet”

·        "Ha Te nem lehettél boldog, akkor én se leszek az.”

·        "Ha kitagadtak, majd én képvisellek.”

·        "Majd én vezekelek helyetted.”

A halálos betegség beengedésével, mintha ezt mondaná valakinek:

·        "Te csak maradj, majd én megyek...”

Ha ezeknek a törvények ismeretében vizsgáljuk meg, hogy miért nem sikerül úgy élnünk, ahogy szeretnénk, nagyon gyakran derül ki az, hogy a családunkban megsérült a három törvény valamelyike, és a rendszerben beindultak a kiegyenlítő, jóvá tevő mozgások, működésbe lépett a rendszer-lelkiismeret, melynek megnyilvánulásaként pl. egy gyerek elkezd minden érthető ok nélkül rosszul élni, vagy valamilyen testi-lelki tünetet mutatni. Mivel ilyenkor az okok nem a saját élettörténetben vannak, mindaddig eredménytelenek maradhatnak a testi és lelki kezelések, amíg a fenti rejtett, tudattalan átvállalás, fogadalom a napvilágra nem kerül és fel nem oldódik. A ma még újszerűnek ható módszer eddig számos terápia-rezisztens esetben hozott gyors és látványos javulást. Sokszor megszűntek a saját élettörténet alapján érthetetlen depressziók, teljesítménybeli és kapcsolati kudarcsorozatok, öngyilkossági hajlamok, és amennyiben még nem alakultak ki gyógyíthatatlan irreverzibilis változások, a testi betegségek is javultak.

Forrás és további információ:Hellinger Intézet