Sub rosa (a rózsa alatt)

 

“…ahelyett hogy kizárnánk egymást, tegyünk inkább egy rózsát, ami a titkok virága, az ajtónkra, amikor magunkra szeretnénk maradni. Ezen a módon bizalmat és tiszteletet tanulunk egymás iránt. A rózsa az ajtón ókori római szokás.

Sub rosa — Ha a rómaiak kitették a rózsát, az azt jelentette, hogy a megbeszélés bizalmas. A résztvevők megértették, hogy bármi hangzik is el sub rosa vagyis a rózsa alatt —, annak titokban kell maradnia.

… A Rosa rugosa, az egyik legősibb rózsafajta, amely ötszirmú és szabályos ötszög alakú, mint a Vénusz irányjelző csillaga, erőteljesen kötődik ikonográfiailag a nőiséghez. De ugyanilyen szoros kapcsolatban áll a „helyes irány" és az útmutatás fogalmával is. A szélrózsa segítette az utasok tájékozódását, valamint a térképek hosszúsági jelzései, amelyeket rózsavonalaknak neveztek. Ilyeténképpen a rózsa olyan szimbólum, amely számos jelentésszinten — titoktartás, nőiség és iránymutatás — utal a Grálra, azaz a női kehelyre és a vezérlő csillagra, amely elvezet a titkos igazsághoz.”

Dan Brown

Ajánlom figyelmedbe a Sub Rosa Képességfejlesztõ Központot

 

De jóóó!!! Most már tudom mit


De jóóó!!! Most már tudom mit jelent. Mindig lusta voltam levenni a polcról a megfelelő könyvet.  Szép és tartalmas itt minden.

Sok pusz: Judit

Kedvenc képeim
Stresszoldás

Stresszoldás One Brain módszerrel a III. és XVI. kerületben

Balajthy Gréta Tel: 06 309 323 338

A 3in1Concepts által hivatalosan  meghatalmazott,
nemzetközi okleveles Haladó Konzulens, Haladó Instructor ( Oktató)

Okleveleim, tanáraim 2004-2014

Email: mosoly100@mosoly100.hu

www.mosoly100.hu

Stúdió: Budapest, III.ker (1036) és XVI.ker (1164)

 

Belépés