A VILÁG 2012-BEN, 2013-BAN és azt követően

A 2012 év mindenkinek azt nyújtja majd, amire számít kinek-kinek hite szerint, aki a szegénységben hissz, annak szegénységet, aki pedig a bőségben annak bőséget.
Érdemes megkérdeznünk magunktól: mi mire számítunk?
Ha a bőségre, és arra hogy ez az év egy jó év lessz , hagyjuk-e magunkat eltántorítani ettől?


Carlos Barrios maja pap, spirituális vezető, a Sas Klán tagja, antropológus, történész véleménye a maja naptárról:
"Az Ötödik Nap felemelkedő korszaka ráirányítja figyelmünket az elemi valóságra. A múltban, számos korszakon keresztül a hagyományos négy elem: Föld, Tűz, Víz, Levegő korszakai uralkodtak a Földön, de a Nap Ötödik korszakában számolnunk kell az 5. elemmel, az éterrel. A szótárak úgy határozzák meg az étert, mint a Mennyek kifinomult eleme. Keresztülhatol minden távolságon, időn, és továbbítja az energia hullámokat egy magasabb frekvenciatartományba, a sejtbeszédtől az emberi aurába.
Az, hogy éterikus: az, ami  földöntúli, ami összekapcsolja az eget a Földdel. Az éter az Ötödik Nap eleme, mennyei eredetű és hiányzik belőle az anyagi szubsztancia, de van olyan valóságos, mint a fa, a kő, vagy a hús. Az éteri elem összefüggésében kerülhet sor a polaritások energiafúziójára. Nem lesz többé se világos, se sötétség az emberekben, annál inkább egy felemelkedő energiakiegyenlítődés.


KERESD MEG A SZÍVED, ÉS MEGLELED BENNE AZ UTAD!"
A teljes cikket megtalálod itt!

Kapcsolodó cikkeket - a különböző korszakok leírásáról 2013 július 25.-ig találsz  itt!

Müller Péter gondolatait 2012-ről itt találod!

Az 5 elemről itt!

A 6.elemről itt!

Kedvenc képeim
Stresszoldás

Stresszoldás One Brain módszerrel a III. és XVI. kerületben

Balajthy Gréta Tel: 06 309 323 338

A 3in1Concepts által hivatalosan  meghatalmazott,
nemzetközi okleveles Haladó Konzulens, Haladó Instructor ( Oktató)

Okleveleim, tanáraim 2004-2014

Email: mosoly100@mosoly100.hu

www.mosoly100.hu

Stúdió: Budapest, III.ker (1036) és XVI.ker (1164)

 

Belépés