Irás+Élet valódi szépségének meglátása=Mesevilág

Luca napja (SZENT LÚCIA története)

Luca napjához több népszokás is kapcsolódik. Ezek eredete valószínűleg az, hogy a Gergely-naptár bevezetésekor jó ideje ez a nap volt az év legrövidebb napja (ellentétben a mai téli napforduló-val, ami december 21-én, esetenként 22-én van).

Luca napon régen tilos volt fonni, sütni, mosni. Nem volt ajánlatos kölcsönadni sem, mert az elkért dolgok boszorkányok kezére kerülhettek.

A nép gazdag szokáskoszorúval vette körül, amelyben néha egymásnak ellentmondó és pogány elemek is föltűntek. Így lett Lúcia napja a jövendölések napjává, amelyen az időjárásra, a vetésre, a baromfira, sőt az egyéni sorsra vonatkozó jövendölések is történtek. Mindezekben Lúcia személye néha fényhozó, néha kísértet alakjában szerepel.

A Luca-naptár a régi magyar Luca-hagyománykör egyik eleme, mi szerint a következő esztendő januárjában a megfigyelési helyen olyan idő lesz (átlagosan), mint Luca napján (december 13.), februárban olyan, mint Luca másnapján és így tovább egészen karácsonyig, ami a következő decemberi időjárásra utal.

A paraszt és a csacsi

Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbálta kitalálni mit is tehetne. Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat.

Áthívta a szomszédjait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet hányni a kútba. A szamár megértette mire készülnek, és rémisztően üvölteni kezdett, majd nemsokára elcsendesedett. Kis idő elteltével a paraszt lenézett a kútba.

Meglepetten látta, hogy a szamár él, és minden lapátnyi föld után valami csodálatosat művel. Lerázza magáról a földet, majd feláll a tetejére. Ahogy a paraszt és szomszédjai tovább lapátolták a földet a szamárra, ő lerázta magáról azt, és egyre feljebb lépdelt. Hamarosan mindenki ámulatára a szamár átugrott a kút peremén és boldogan elsétált!

 Az élet minden fajta szemetet és földet fog rád lapátolni. A kútból kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést. Minden probléma egy újabb lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából  van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg! Rázd meg magad és lépj egyet feljebb.

Beküldte:CSJ

Mikulás üzenetei (Mira, Törökország)

Mirában, Szent Miklós püspöki székhelyén készült fotókat megnézheted itt!

Szt. Miklós püspök nem csak a jó öreg Mikulás néven ismert, törökül nemes egyszerűséggel NOEL BABÁ-nak hívják!

A jó öreg Mikulás történet 3 lányról szól, akik szegény mivoltuk miatt nem tudtak férjhez menni és ezért prostituáltnak kellett volna állniuk:

az első lány esetében az ablakon dobta be Miklós a nászajándék aranyakat, ugyanígy történt ez a következő évben a második lánnyal kapcsolatban, ám a harmadik lány történetének kihallgatása után, mikor Miklós visszasietett az adománnyal, már hűvösebb idő volt és az ablak be volt zárva, ezért kénytelen volt az aranyakat a kéményen át bedobni - innen a jó öreg angolszász szokás, a kéménnyel, kandallóval...

Mikulás a rabok védőszentje is,mivel elég robbanékony természetű volt így a börtönbüntetésüket töltők különös rokonszenvvel viseltetnek irányában.

A hajósok is védőszentjüknek tekintik: amikor egyszer éhinség volt Demrében (Mira város kikötője, kb 1,5 km a távolság a két helység között), Szt Miklós az ott horgonyzó búzaszállító hajósoktól kért búzát és amikor azok megérkeztek a rendeltetési helyre, a búzából semmi sem hiányzott.Azóta a hajósok kis búzát öntenek a tengerbe, így kérik Szt Miklós támogatását.

Szt Miklós templomát I. Nikoláj (Miklós  orosz megfelelője) cár restauráltatta a saját költségén egy olasz mesterrel. Oroszok nagyon tisztelik. Mira tele van orosz felirattal, több ikont árúsító bolttal.

A szentély úgy van megépítve mint egy "mini"amfiteátrum, és alatta - egy sötét alagútban - át lehet haladni.

Ami eltorzítja az embereket, az a szeretet hiánya (Mellen-Thomas Benedict )

"Emlékezz erre, és sohase felejtsd el: TE üdvözíted, váltod és gyógyítod meg önmagad.

Mindig is így volt. Mindig is így lesz.

Még a világ kezdete előtt úgy lettél teremtve, hogy meglegyen erre a hatalmad.

...úgy terveztek minket, hogy önmagunkat korrigáljuk, mint ahogy Isten univerzumának többi részét is így tervezték"

Mellen-Thomas Benedict

A teljes írást megtalálod az alábbi mellékletben (Szelf=Önvaló(Szepes Mária nyomán)

Beküldte:SZM

Kapcsolodó témájú film és cikkek:

Szent Márton és a libák bőséget hozó ünnepe (nov 11)

A legenda szerint Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria nevű városában (mai Szombathely) látta meg a napvilágot 316-ban vagy 317-ben egy római tribunus (elöljáró) fiaként. A római császár katonájaként szolgáló Márton a franciaországi Amiens városában egy hideg téli estén odaadta meleg köpenyének felét egy nélkülöző koldusnak. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta, megkeresztelkedett. Misszionáriusként sok jót cselekedett. Jóságáról még életében legendák keringtek, püspökké akarták szentelni. A monda szerint mikor ennek hírét vette, az érte jövő küldöttek elől nagy alázatosságában a ludak óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulva Márton rejtekhelyét. Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat.

Szent Márton kultusza a Pannónia területén már a honfoglalás előtt is virágzott. Szent István tisztelete jeléül a zászlaira a hadvezér Márton képét festette. A hagyomány szerint a szent egy álomban sietett a király és az ország védelmére. Így Szent Márton Szűz Mária után az ország patrónusa lett.A pannonhalmi bencés apátság is Márton tiszteletére épült azon a helyen (Savaria Sicca), ahol az egyik hagyomány szerint a szent született. A legújabb kutatások viszont minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy Márton szülővárosa Savaria, vagyis Szombathely.

Harmat a csillagon (Kányádi Sándor)

Megjártam bár a történelmet,
konok vagyok, konokabb, mint a gyermek,
kinek apja hiába magyarázza,
hogy nem labda a hold,
konok, ki ha százszor meglakolt,
százegyedszer is a könyörtelen
igazat keresem.
Ez a kenyerem.

A boldogság tört szárnyú madara
vergődik a tenyeremen;
a boldogság tört szárnyú madarát,
mely évezredek óta
röppen fel s hull alá,
nekem kell fölrepítenem.

Vergődtem, vergődöm magam is,
– megviseltek a hosszú századok –;
szétosztom minden örömöm,
a bánatomon is osztozzatok.

Ó, szép szavak barokkos balzsama, –
ne hosszabbítsd a kínjaim!
A féligazság:
múló novokain.
Az egyenes beszéd,
nekem csak az a szép.

Kenyéren és vízen is csak azt vallhatom.
Ezért tart engem a társadalom.

Labda a hold! S ha netán el nem érném,
harmat leszek, harmat e csillagon,
hogy fényemtől is fényesebbnek
lássák a földet a
szomszédos égitestek.

S ha elszólít a Nap,
nyugodt lélekkel mondják:
tócsákkal nem szövetkezett,
liliomok fürödtek benne,
úgy tünt el, amint érkezett.

Érints meg (Aranyosi Ervin)


"Érints meg, - erre kérlek, - ha kisbabád vagyok!
Ölelj gyakran magadhoz, nélküled "megfagyok"!
Ne csak pelenkázz, mosdass, ha éhezem etess!
Puszild meg arcom százszor, mert így természetes!
Ringass el két karoddal, nyugtasd meg lelkemet,
öledbe bújva érzem, hogy jó szülőm szeret!
Érintésed ha érzem, az biztonságot ad,
Érints meg, ez az érzés, mindig velem marad!


Érints meg, - erre kérlek, - ha gyermeked vagyok,
s nem értem a világot, s félelmeim nagyok.
Ne tarts magadtól távol, ha veled dacolok,
helyemet nem találom, sok még az új dolog!
Keresd az utat hozzám, próbálj megérteni!
könnyű álmokat hozz rám, s akarj érinteni!
Jó éj puszid oly édes, olyan megnyugtató,
mesélő érintésed álomba ringató!

Kamasz fiaddá váltam? Érints meg akkor is!
Lelkem nem érzéketlen, csak más világba visz!
Ne hidd, hogy azért bántlak, mert most komisz vagyok.
Ezer tüském is vágyja az ölelő karod!
Magam felnőttnek érzem, - s hangodra szomjazom,
az élet viharához így alkalmazkodom.
Ketté szakadt világban, még helyem nem lelem,
viselj el hogyha bántlak, s maradj mindig velem!


Érints meg! - erre kérlek, - ha barátod vagyok!
megnyugtat ölelésed, ha más felzaklatott!
Biztató szép szavakkal lelket is önts belém.
értelmet adj a létnek, és tarts tükröt elém.
Kétségeimet vesd el, tudasd: fontos vagyok!
Lehet hogy érintésed, minden, amit kapok.
Ha szomorú a lelkem, vidámíts végre fel,
legyél velem ha baj van, s nem hagylak én sem el!

Kedvesem, éltem párja, most hozzád fordulok,
érintésed, szerelmed, a legszentebb dolog.
Ám tévedés azt hinned, a szenvedély elég.

Indián bölcsességek


Oriah Hegyi Álmodó öreg indián verse.... Zenével meghallgathatod itt!

Nem érdekel, hogy miből élsz.
Azt akarom tudni, hogy mire vágysz,
és hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával,
Nem érdekel, hogy hány éves vagy.
Azt akarom tudni, megkockáztatod-e,

Szépség az Aranykalitkában (Grace Kelly)

Amikor az Oscar-díjas amerikai színésznő, Grace Kelly hozzáment III. Rainier herceghez, olyan szerepet vállalt el, amit a legmerészebb hollywoodi forgatókönyvírók sem írhattak volna számára. A karcsú, szőke Grace korona nélkül is királynői méltóságot, tisztaságot és nyugalmat sugárzott. A házasságukkal valóra vált egy álom, legalábbis mindenki azt hitte...

Szülei tőle várták a legkevesebbet, apja mindig is Grace nővérében, Peggyben látta a reményt. Grace-t a családban "rút kiskacsának", vagy egyszerűen csak "kis vakaréknak" nevezték.

A házassági szerződés mellett még ott volt a hozományról kötött megállapodás: kétmillió amerikai dollárban egyeztek meg. Ennek felét maga Grace fizette hollywoodi gázsijából, másik felét apja.

Esküvője után még többször megkeresték filmszerepekkel (például Alfred Hitchcock a Marnie címszerepével), ám Rainier herceg és Monaco népe ellenezte a további filmezést.

Grace egész további életében nem tudta feldolgozni, hogy a színészetet abba kellett hagynia.

Csillagként /Endrődi Sándor /

Boríts el fényeddel, boríts El csillagos nagy ég!

Alattad mintha magam is Csillagként szállnék.

/Endrődi Sándor /

Kedvenc képeim
Stresszoldás

Stresszoldás One Brain módszerrel a III. és XVI. kerületben

Balajthy Gréta Tel: 06 309 323 338

A 3in1Concepts által hivatalosan  meghatalmazott,
nemzetközi okleveles Haladó Konzulens, Haladó Instructor ( Oktató)

Okleveleim, tanáraim 2004-2014

Email: mosoly100@mosoly100.hu

www.mosoly100.hu

Stúdió: Budapest, III.ker (1036) és XVI.ker (1164)

 

Belépés