Az intuíció és az egó hangjának megkülönböztetése (Doreen Virtue)

   Az intuíció hangja mindig támogató és gyengéd, az ego azonban mindig úgy viselkedik, mintha itt lenne a világ vége. Könnyen megkülönböztetheted az intuíciót az egótól, azzal, hogy megfigyeled, félelem vagy szereteten alapszik-e. az intuíciód például így fogalmaz egy adott helyzetben: „A vállalatot, ahol dolgozom, meg fogja venni egy nagyobb cég, és olyan fúzió előtt áll, melyben a felelősségem nagyobb lesz, a fizetésem viszont nem. Most lenne itt az ideje felvenni a kapcsolatot azzal a másik céggel, melynek az állásajánlatát egy előző este kaptam a hálózati találkozón”. Figyeld meg, az erőt és a pozitív fogalmazást, melyek az intuitív hang ismertető jegyei.

   Figyeld meg ehhez képest milyen, amikor az ego fogalmazza meg ugyanezt: „A főnököm ki nem állhat, el fogom veszíteni az állásomat, az otthonomat, az autómat, és képtelen leszek a gyerekeim szemébe nézni. Nem sok választ el attól, hogy csavargóvá váljak”.

   Ha az ego hangját követed, döntéseid és cselekedeteid annak félelmét és feszültségét fogják tükrözni. Hogyan hozhatnál racionális vagy kreatív döntéseket, amikor rettegsz az anyagi tönkremenéstől? Ha az intuíció hangjára hallgatsz, akkor a munkahelyi változásokat is megélheted biztonságban, sőt csodás „véletleneket” tapasztalhatsz meg, érezve a vezettetést.

   Minél inkább hallgatsz intuíciódra, és minél inkább követed a tanácsát, annál könnyebben fog menni, míg végül kialakul egy egészséges szokás. Figyelj arra a hajlamra – mely gyakori a stressz alapon evőknél -, hogy erőltetni próbáld a dolgok alakulását, mert ha túlságosan meg akarod hallani az intuíció hangját, akkor nem fog sikerülni. Kérj spirituális segítséget, hogy képes legyél megfelelően viselkedni. Képzeld el, hogy a tudatod egy csodálatos üres kehely, és vizualizáld, hogy a Teremtő intelligenciája tölti meg. Lehet, hogy még nem bízol az emberekben, de bízhatsz az isteni rendben és intelligenciában. Bízz abban, hogy ez az intelligencia mindig jelen van mindannyiunk számára, és tudd, hogy minden kérdésre megadja a választ. Lélegezz, figyelj, és maradj laza.

Kedvenc képeim
Stresszoldás

Stresszoldás One Brain módszerrel a III. és XVI. kerületben

Balajthy Gréta Tel: 06 309 323 338

A 3in1Concepts által hivatalosan  meghatalmazott,
nemzetközi okleveles Haladó Konzulens, Haladó Instructor ( Oktató)

Okleveleim, tanáraim 2004-2014

Email: mosoly100@mosoly100.hu

www.mosoly100.hu

Stúdió: Budapest, III.ker (1036) és XVI.ker (1164)

 

Belépés