Belgium és a Manneken Pis

Manneken Pis 2012 január első héltfőjén magyar ruhát kapott

Ide kattintva megnézheted a Belgiumról szoló pps.-t

A pisilő kisfiú szobrát először 1698. május 1-én II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem, Spanyol Németalföld kormányzója öltöztette fel egy brüsszeli céh ünnepélye alkalmából.

Ruhatára ma már több mint 700 öltözéket tartalmaz - köztük futballmezeket, egyenruhákat, de akad köztük Elvis Presley és Miki egér jelmez is. Kabátja 25, nadrágja 26 cm hosszú.

A Manneken Pisnek hivatalos öltöztetője van, a brüsszeli Jacques Stroobants, akinek felesége már mintegy 200 ruhát készített a szobornak. A ruhákat előre meghatározott menetrend szerint cserélik, amelyet a Manneken Pis barátai nevű nonprofit szervezet állít össze.

A huszárruha a magyar elnökség alatt még egy alkalommal, június 7-én került rá a kisfiúra, "aki" március 7-én matyó öltözetben, május 2-án pedig  alföldi subában folytatta évszázadok óta csaknem szakadatlan pisilését a turisták nagy örömére.

Az öltöztetési ceremóniát gyakran rézfúvós zenekar kíséri. Időnként olyan malőr fokozza a derültséget, hogy amikor az öltöztetés befejeztével "újraindítják" a fiút, a nagy nyomás miatt a vízsugár messzebbre visz, és lespricceli a közel állókat. (MTI)

Belgium, hivatalos nevén a Belga Királyság  állampolgárai három jól elkülöníthető csoportja a hollandul beszélő flamandok, a franciául beszélő vallonok és az ország keleti részén élő német közösség. Szomszédjai Hollandia, Németország és Luxemburg, Franciaország, északnyugat felől az Északi-tenger határolja. Hollandiával és Luxemburggal közösen alkotja a Benelux államok csoportját. Az Európai Unió alapító tagja, fővárosa Brüsszel, amely egyben az uniós intézmények egyik székhelye. Jelenlegi uralkodója II. Albert.

Az országban két nagy nyelvi-kulturális közösség, a francia és a flamand él, illetve az ország keleti részén található német kisebbség. Belgium lakossága 2011-ben 11 millió fő volt, az ország népsűrűsége 355 fő/km².

 A hivatalosan is kétnyelvű és az 1980-as évektől régió státuszt élvező Brüsszelben a belga lakosság kb. 10%-a él, illetve jelentős számú diplomata és egyéb külföldi állampolgár, akik az Európai Unió és a NATO különféle szervezeteinél dolgoznak.

Belgium neve az ókorban itt megtelepült törzs, a Belgae nevéből származik. A Kr. e. 1. században a rómaiak meghódították a területet, ahol Gallia Belgica néven alapítottak provinciát. A római birodalom bukása után a terület előbb a frankok befolyása alá került és a Frank Birodalom része volt, majd kb. a 11. század közepére önálló feudális államok alakultak ki. Németalföld volt az a terület, amely történelmileg magában foglalta a mai Belgiumot, Hollandiát és Franciaország északi részét. A terület politikai egysége csak a 15. században a burgundi grófok alatt született meg (bár jogi és közigazgatási önállóságukat a korábbi államok továbbra is megtartották) és egészen a 16. század végéig egységes kormányzás alatt állt. Ekkor az északi, túlnyomórészt protestáns tartományok fellázadtak a spanyol király elnyomása ellen. A déli tartományokat 1794-ben a francia köztársaság hadserege foglalta el, majd Napóleon császár bukása után az Egyesült Holland Királyság része lett. Belgium csak 1830-ban az augusztusi forradalom után nyerte el függetlenségét. Az újonnan létrejött ország semlegessége ellenére az első és a második világháborúban is német támadás áldozata lett. 1945. után alapító tagja lett a NATO-nak és később az Európai Unió elődszervezeteinek is.

1900 és 1945 között Belgium a következő gyarmati területeket ellenőrizte:

Az első világháború alatt Kongó és Tianjin felett megtartotta ellenőrzését a Franciaországba menekült belga kormány. Hasonlóképpen a második világháború alatt a Londonba települt emigráns kormány megtartotta ellenőrzését Kongó és Ruanda-Urundi felett.

A második világháború után a népszövetségi mandátum helyébe az ENSZ mandátuma lépett, ennek alapján folytatta Belgium Ruanda-Urundi igazgatását azzal az ígérettel, hogy idővel függetlenséget biztosít számára. Az 50-es évek erősödő függetlenségi mozgalmai után először Belga Kongó (1960-ban) nyerte el függetlenségét, Kongói Köztársaság, majd Kongói Demokratikus Köztársaság néven. Mobutu tábornok később Zairei Köztársaságra változtatta a nevet, ma pedig ismét a Kongói Demokratikus Köztársaság nevet viseli. Ruanda-Urundi 1962-ben lett független két országként, Ruanda és Burundi néven.

Belgium ma is a Kongói Demokratikus Köztársaság egyik fő külkereskedelmi partnere, befektetője, valamint külföldi támogatója, segélyezője.

Belgium híres fiai többek között a festők, Hubert van Eyck, Jan van Eyck, Van Dyke, Id. Pieter Bruegel, Paul Delvaux és Peter Paul Rubens.

Flamand-Brabant tartomány egyik európai szinten elismert terméke a flamand asztali szőlő vagy belga csemegeszőlő, amelyet üvegházban termesztenek, egyes fajták pedig hatalmas, akár két kilós fütöket is teremnek. A belgák emellett imádják a gofrit (waffle) és a sült krumplit, amelyet - angol nevével ellentétben (french fries) - a belgák találtak fel és az első világháborúban Lille környékén állomásozó amerikai katonák révén kapta nevét. A nemzeti konyha specialitásai még a kagylók, amelyeket zöldséges-tejszínes-fehérboros lében megpárolva, sült krumplival tálalnak, illetve a steak, szintén sült krumplival esznek.[23][24][25][26]

Belgium másik ismert terméke a csokoládé, illetve a csokoládé-alapú pralinék, a legismertebb márkák a Callebaut, Côte d'Or, Neuhaus, Leonidas, Guylian, Galler és Godiva, amelyeket világszerte mindenhol árulnak.

Az italok terén leghíresebbek a belga sörök, amelyekből 500 fajtát készítenek ma is. Ezek közül sokat csak Belgiumban gyártanak, mint pl. a híres apátsági söröket. A Westvleteren apátság által előállított trappista típusú sört a világ egyik legjobbjaként tartják számon.[27] A világ legnagyobb sörtermelőjének, az Anheuser-Busch InBev vállalatnak is Belgiumban, Leuven városban van a központja.

Forrás: Wikipedia

Kedvenc képeim
Stresszoldás

Stresszoldás One Brain módszerrel a III. és XVI. kerületben

Balajthy Gréta Tel: 06 309 323 338

A 3in1Concepts által hivatalosan  meghatalmazott,
nemzetközi okleveles Haladó Konzulens, Haladó Instructor ( Oktató)

Okleveleim, tanáraim 2004-2014

Email: mosoly100@mosoly100.hu

www.mosoly100.hu

Stúdió: Budapest, III.ker (1036) és XVI.ker (1164)

 

Belépés