Csikung = az életerő fejlesztése

Nyiredy Évával, nemzetközi Chi Kung tanárral készült interjút találsz itt!

A csi levegőt, életerőt, energiát jelent.

A kung jelentése: tartós erőkifejtés, munka.

A csikung tehát az életenergia hosszantartó művelése, fejlesztése.

A csikung egy gyűjtőfogalom, amit a kínai egészségmegőrző gyakorlatok széles körére használunk.

Ez az ősi módszer egyesíti 

- a mentális koncentrációt,

- a légzéstechnikát és

- a testmozgást annak érdekében, hogy aktiválja és karban tartsa az életenergiánkat.

Az egészség feltétele ugyanis a testünk energiacsatornáiban akadálytalanul áramló életenergia.

Ha pontosabban akarjuk meghatározni, hogy mi a csi, akkor azt tapasztaljuk, hogy mind a mai napig nem találtak rá mindenki által elfogadott, tudományosan megalapozott meghatározást. Sokféleképpen próbálták meghatározni, úgymint elektromos, mágneses, hő vagy másmilyen energiát. De akik közelebbről tanulmányozták, úgy vélik, hogy egyik sem a megfelelő, hiszen a csi a fenti energiaféleségek bármelyikeként is megjelenhet.

A kínaiak szerint a csi a világegyetemet betöltő energia vagy természeti erő.

Alapvetően három csit különböztetnek meg.

* Ezek közül az első a kozmosz saját csije, amit égi csinek neveznek.

* A második a földi csi, amit az égi csi irányít.

* Végül a földi csin belül minden embernek, állatnak, növénynek van saját csije.

Minden természeti dolog, beleértve az embert is, az égi és a földi csi természetes ciklusain keresztül növekszik, változik. A természeti folyamatok állandó változásainak és a ciklusok körforgásának hajtóereje a csi mezők egyensúlyának megtartása vagy visszaállítása. Ezek a ciklusok lehetnek napi, havi, évi, 12 és 60 éves ciklusok is.

Az emberi csi -számunkra különleges volta miatt- elkülönül a többi csitől, ezért ezt tanulmányozták legalaposabban.

Az emberi csit is az égi és a földi csi irányítja, befolyásolja.

Az emberi csiről felhalmozott tudás eredményesen hasznosítható az egészségmegőrzésben, a gyógyításban, a hosszú élet elérésében,

a spirituális fejlődésben, vagy a harcművészetekben is.

Mi is a természet részei vagyunk és résztvevői a természet ciklusainak, állandó változásainak.

Mivel a csikungot sok ezer éven keresztül művelték, fejlesztették, ezért számtalan csikung rendszer alakult ki.

További részletek: itt

Kedvenc képeim
Stresszoldás

Stresszoldás One Brain módszerrel a III. és XVI. kerületben

Balajthy Gréta Tel: 06 309 323 338

A 3in1Concepts által hivatalosan  meghatalmazott,
nemzetközi okleveles Haladó Konzulens, Haladó Instructor ( Oktató)

Okleveleim, tanáraim 2004-2014

Email: mosoly100@mosoly100.hu

www.mosoly100.hu

Stúdió: Budapest, III.ker (1036) és XVI.ker (1164)

 

Belépés