Fahéj

A fahéj az emésztőszervekre gyakorolt hatásai mellett a szív- és érrendszerre, valamint a vércukorszintre is jótékonyan hat. A Brit Diabétesz szövetség lapjának októberi száma egy olyan, 12 hetes vizsgálatról számolt be, amelyben igazolták, hogy napi két gramm fahéj jelentősen csökkenti a vércukorszintet és a vérnyomást. A londoni Imperial College kutatói abból a korábbi eredményből indultak ki, mely szerint hogy napi fél teáskanál fahéj a II. típusú cukorbetegeknél jelentősen csökkenti a vércukorszintet, a triglicerid-szintet, az LDL (káros koleszterin) és a teljes koleszterin szintjét. Ezután megállapították, hogy két hónapig napi 2 g fahéj elfogyasztása jelentősen csökkenti a rosszul kontrollált II. típusú cukorbetegek HbA1c szintjét és magas vérnyomását. Ezért a fahéj étrend-kiegészítőként fogyasztása egy újabb lehetőség a vércukorszint és a vérnyomás szabályozására — természetesen a gyógyszeres kezelés mellett.

Hazánkba a 15. században érkezett el, és gyorsan beépült a nemesi konyha fűszerei közé.

Mintegy 300 éven át harcoltak egymással portugálok, franciák és angolok a fahéj kereskedelmi monopóliumának megszerzéséért. Ez a fűszerháború számos emberáldozatot követelt.

1522-ben Magellán hajóiból csak egy tért vissza a Fűszer-szigetekről, ám több száz mázsa fűszerrel megrakodva. A hajó kapitánya jutalmul magas rangot és címerhasználati jogot kapott. Címerét két fahéjrúd, három szerecsendió és tizenkét szegfűszeg díszítette.

A fahéjat a 18. század végén hatalmas mennyiségben hozták be Európába. A hollandok valóságos fahéjhegyeket égettek el, hogy megakadályozzák árának zuhanását, ám az hamarosan így is annyira mérséklődött, hogy már mindenki asztalára jutott belőle.

Mára a fahéj egyáltalán nem drága fűszer – még akkor sem, ha a régi magyar konyhához hűen nemcsak az édes alapú recepteknél, hanem a levesekhez és a sültekhez kínált mártásokba is teszünk belőle egy-egy csipetnyit.

Forrás: Wikipedia

Kipróbált Tipp: Torokfájás esetén egy kávéskanál mézre szórj fahéjat ezzel gyógyítsd a gyulladást napi három-négyszer

 

Kedvenc képeim
Stresszoldás

Stresszoldás One Brain módszerrel a III. és XVI. kerületben

Balajthy Gréta Tel: 06 309 323 338

A 3in1Concepts által hivatalosan  meghatalmazott,
nemzetközi okleveles Haladó Konzulens, Haladó Instructor ( Oktató)

Okleveleim, tanáraim 2004-2014

Email: mosoly100@mosoly100.hu

www.mosoly100.hu

Stúdió: Budapest, III.ker (1036) és XVI.ker (1164)

 

Belépés