A Jin és Jang koncepció

A Jin és a Jang egyidejűleg ellentétes és összefüggő. Meghatározott körülmények között egymásba változnak. A Jin és a Jang kölcsönhatását a keleti bölcsek monád formájában ábrázolták (Taj-Csi-Tu), amelyen a fehér a Jang, a fekete a Jin. Az ellentétet és az összefüggést a görbe vonal ábrázolja, egymásba alakulást pedig az ellenkező színű pontok, az ellentétek „csírái” ábrázolják.

Jin és Jang

Ez grafikus ábrázolása a minden létező kettőségének. Az ábrából kiderül, hogy a világ sokszínűsége csupán két forrásból ered, a fekete és fehér színből, vagyis csupán két ellentétes elvből, amelyek támogatják és tagadják egymást. Minkét fél csak annak következtében létezik, hogy létezik a másik fél is. Ezek az egységhez törekednek. Mégis gyengítik egymást, mert köztük szüntelen a küzdelem. Ennek a küzdelemnek és ennek az együttműködésnek az eredménye az élet, amelyben vagy az egyik, vagy a másik állapot győz. A monád állandó mozgásban van. Az életünk és univerzumunk a két elv egységének (szeretetének) és megosztottságának (küzdelemének) köszönhetően létezik és fejlődik.

Végső soron, a jelenségek sokszínűsége az ellentétekre osztódik, mindennek van hátsó oldala. A fekete pont fehér mezőben és a fehér pont fekete mezőben arra mutatnak, hogy minden eredet magában hordozza az ellenkezőjét. Vagyis minden jelenség vagy állapot rejtett állapotban tartalmazza az ellentétjét.

Ha az ember kész megváltozni, amikor már itt a vége, a Taj-Csi-Tu megfordul, és feltétlenül megjelenik valaki, aki megsúgja, hogy mi az új útirány, az új gyógymód, vagy az új üzleti lehetőség, amelyben hisz majd.

A Jin és Jang együttműködése teremtette meg a világ mozgását és az öt őselemet: a vizet, a tüzet, a t, a földet és a fémet. Az őselemek egyidejűleg teremtik és pusztítják egymást.

Forrás: Kínaibogyó

Kedvenc képeim
Stresszoldás

Stresszoldás One Brain módszerrel a III. és XVI. kerületben

Balajthy Gréta Tel: 06 309 323 338

A 3in1Concepts által hivatalosan  meghatalmazott,
nemzetközi okleveles Haladó Konzulens, Haladó Instructor ( Oktató)

Okleveleim, tanáraim 2004-2014

Email: mosoly100@mosoly100.hu

www.mosoly100.hu

Stúdió: Budapest, III.ker (1036) és XVI.ker (1164)

 

Belépés