Mikor tegyünk „keresztbe” és mikor ne? (BG)

Milyen érzéseket kelt benned ez a gondolat „Keresztbe tesznek valakinek?”

Amikor keresztbe tesszük a kezeinket vagy lábunkat, védekezésképpen „bezárjuk” magunkat. Ha ismeretlen hatásoknak kitéve pl. buszon, vagy váróteremben teszünk így, ez teljesen rendben van.

Ilyenkor összekapcsoljuk a jobb és a bal agyféltekénket, és a bal agyféltekében található KIT (Közös Integratív terület), mely hitrendszerünk központja, átveszi az irányítást. Vészhelyzetben nem célravezető a hosszú gondolkodás, inkább a gyors „üss” vagy „fuss” reakcióra van szükség, tehát a „keresztezés” helyénvaló!

Amikor azonban egy problémára keresünk megoldást ,  melyre a jobb agyféltekében korlátlan számú megoldás áll rendelkezésünkre, a keresztezéssel, hitrendszerünk aktiválásával  leblokkolhatjuk azt a mindenkiben meglévő csodálatos képességünket, hogy felismerjük és válogassunk saját kreativitásunk tárházából. Ilyenkor a szó szoros értelmében „keresztbe teszünk magunknak”…

Ha megvan az ötlet, és azt ki szeretnénk dolgozni, természetesen célszerű az analizáló, verbális stb. tulajdonságokkal bíró  bal agyféltekénket is bevonni a folyamatba , hiszen a 2 agyfélteke együttműködése a kiegyensúlyozott, örömteli élet előfeltétele.

BG

Kedvenc képeim
Stresszoldás

Stresszoldás One Brain módszerrel a III. és XVI. kerületben

Balajthy Gréta Tel: 06 309 323 338

A 3in1Concepts által hivatalosan  meghatalmazott,
nemzetközi okleveles Haladó Konzulens, Haladó Instructor ( Oktató)

Okleveleim, tanáraim 2004-2014

Email: mosoly100@mosoly100.hu

www.mosoly100.hu

Stúdió: Budapest, III.ker (1036) és XVI.ker (1164)

 

Belépés