Az ősi indiai szerzetesek azt tartják, hogy:
A hagyma, a fokhagyma és a gyömbér az élet három gyökere.
A bazsalikom, a kapor és az oregánó (szurokfű) pedig az élet három
gyógyfüve.
Az oregánó/szurokfű a természet antibiotikuma, baktériumölő hatása a penicillinével vetekszik. Ráadásul az ára jóval alacsonyabb, mint némelyik gyógyszeré:
* A Science Daily online tudományos magazin híradása szerint az oregánó
olaj relatíve kis dózisban is hatékony a staphylococcus nemzetség
baktériumai ellen is, hatásossága a penicillin baktériumölő
képességeivel hasonlatos. A staphylococcus jelentős szerepet játszik
kórházi járványok kialakulásában, és a baktériumcsoport ma már jó pár
antibiotikumra rezisztens.
* Rengeteg baktériumfaj ellen hatásos
*Az aromaterápiával a párizsi Orvostudományi Egyetemen a hetvenes
évektől foglalkozó Paul Belaiche professzor számos kísérlete igazolta
az oregánó olaj hatásosságát:
A szer gyakori, alattomos baktériumcsoportokkal szemben is hatékonynak bizonyult: laboratóriumi körülmények között az oregánó olaj például elpusztította a pneumococcus baktériumok 96 százalékát, valamint a neisseria, a
proteus és a staphylococcus baktériumoknak 92 százalékát.
* A pneomococcus komoly fertőzéseket, így agyhártyagyulladást,
tüdőgyulladást, fülfertőzéseket, továbbá arcüreggyulladást okozó
baktérium.
*A neisseria fajok közé tartozik például a nemi betegség okozó
neisseria gonorrhoeae baktérium, valamint a neisseria meningitidis,
más néven memingococcus, amely szintén súlyos fertőzéseket, például
agyhártyagyulladást, vérmérgezést okozó parazita.
A proteus baktériumok bélfertőzéseket okoznak, a staphylococcus
baktériumok pedig az akut hányással járó, csoportos ételmérgezésekért
is felelősek.
* Az oregánó olaj továbbá elpusztította a streptococcus baktériumok 83
százalékát és az enterococcus 78 százalékát is.
A streptococcus egyes fajtái felelősek az akut torokgyulladásért, az
enterococcus baktériumok pedig szerepet játszhatnak húgyúti
fertőzésekben, sebek elfertőződésében, de még az anorexiával is
kapcsolatba hozzák.
Belaiche professzor kísérletei azt is igazolták, hogy az oregánó olaj
hatásos a candida baktériumok ellen is (78 százalékukat pusztította
el), valamint a tüdőfertőzésekért felelős klebsiella baktériumok ellen
(szintén 78 százalékukat ölte meg).
Egy mexikói kutatás a súlyos hasmenéssel járó giardiás fertőzések
esetén találta hatásosnak az oregánó olajat, és egy amerikai kutatás
pedig nagyon előnyös antibakteriális tulajdonságaira hívja fel a
figyelmet az olyan népszerű parazitákkal szemben, mint a
staphylococcus, az E. coli, és listeria.
Végül egy brit kutatás 25 különböző baktériummal szemben mutatta ki az oregánó olaj baktériumölő képességét.
A természet tehát egy különleges antibiotikummal ajándékozta meg az
emberiséget - igazán megérdemli a helyét a házi patikában.
Itthon inkább fűszerként ismerjük
A szárított oregánó vagy magyar nevén szurokfű, illetve vadmajoránna
leginkább az olasz konyha ételeinek fűszereként ismert itthon.
Hatásában és aromájában leginkább majoránnára és a kakukkfűre hasonlít.
Bab-, paradicsom-, hús- és halételek ízesítésére használják.
Teaként elsősorban köhögéscsillapításra, nátha ellen használják.
Remek meghűlés elleni izzasztó teakeverék a következő:
2-3 evőkanálnyit adunk egy liter vízhez. 1-2 perces forralással
főzetet készítünk, finom szűrön átszűrjük melyből napjában többször
melegen iszogatunk.
Az élet gyógyfüve! Használjuk! Egészségünkre!
Beküldte:NYÉ